Iskolánkról
Pedagógiai szellemiségünk középpontjában a gyermek áll. Az iskolai életben mindent a gyermekek igényeihez alkalmazkodva, az ő szükségleteikhez igazítva szervezünk és alkalmazunk.
Valljuk, hogy a minden gyermek különböző, egyedi és megismételhetetlen egyéniség. A gyerekeknek ezt a különbözőségét kell elfogadni és hozzásegíteni ahhoz, hogy azzá legyen aki lehet. Ennek megvalósulásáért biztosítanunk kell azokat a kedvező körülményeket, amelyekben minden gyermek ki tudja bontakoztatni önmagát még akkor is, ha teljesen más képességei vannak, mint amit a szokványos iskola elvár. Valljuk, hogy az iskola csak akkor lehet eredményes, ha mindezt figyelembe veszi és együttműködik környezetével és partnereivel, ha lehetőséget biztosít az együtt gondolkodásra, közös munkára, alkotásra gyereknek felnőttnek egyaránt.
Intézményünk befogadó szemléletű és gyakorlatú, számtalan, a tanítási helyzetnek megfelelő változatos módszert és programot alkalmaz az együttnevelés érdekében.